Saját Szemmel

...aztán Nagyinak is átnyújtottam az ajándékot. Szegény, mindig fázott. Biztos voltam benne, hogy a pihe-puha, meleg pulcsinak nagyon fog örülni...   Kedvesen és szeretetteljesen mosolygott rám, én pedig izgatottan vártam. Nem is annyira a pulcsi miatt, hanem mert egy másik ajándékkal is készültem. Olyan ajándékkal, amelyet egy üzletben sem lehet megvásárolni. Amit nem lehet kiharcolni, amiért nem lehet hisztizni és amit nem lehet kikényszeríteni magunkból.  De vajon tetszeni fog Nagyinak? Egyre hevesebben kalimpált a szívem. Aztán amikor kihámozta a pulcsit a csomagolásból, egy levél pottyant az ölébe, amit gondosan elrejtettem a meleg pamutban. Értetlenül nézett rám és már nyújtotta volna a levelet, amikor megnyugtattam, hogy bizony ez is az Ő ajándéka. Nem tudom melyikünk volt izgatottabb, de ahogy rápillantottam a karácsonyfára, mintha elmosódtak volna a fények, annyira elérzékenyültem. Nagyim remegő kézzel bontotta ki a levelet és alig hallhatóan, fátyolos hangjával olvas...

  Amikor azt mondják, az adakozás nem pénz kérdése, akkor sokunkban felmegy a " pumpa"! Talán mert bele sem gondolunk igazán. Belénk rögzült, hogy csak a nagy emberek engedhetik meg maguknak, hogy másokon segítsenek. Először is, senki nem mondta, hogy kizárólag a milliós adományok számítanak adakozásnak, másrészt mindenkinek van annyi és van olyan, amennyit és amit nélkülözni tud, anélkül, hogy hiányérzete támadna az adakozás miatt! Mire is gondolok? Nézzük! Sajnos a jelenlegi járvány miatt egyre többen és egyre több időt töltünk otthon. De ha már így alakult, a szeretet ünnepe pedig megállíthatatlanul közeleg, akkor akár tehetnénk is valamit másokért. Azokért a gyermekekért, családokért, akiknek az átlagnál is kevesebb jutott! - Hogyan? Hiszen nekünk sincs sok! - szólal meg ilyenkor egy hang valahol mélyen, legbelül. Például úgy, hogy rendet teszünk otthonunkban! Lomtalanítunk, selejtezünk, rendszerezünk. Nézzünk át mindent! A ruhatárunkat, a könyveinket, régi játékokat, apr...