Nagyi legszebb ajándéka
...aztán Nagyinak is átnyújtottam az ajándékot. Szegény, mindig fázott. Biztos voltam benne, hogy a pihe-puha, meleg pulcsinak nagyon fog örülni...
Kedvesen és szeretetteljesen mosolygott rám, én pedig izgatottan vártam. Nem is annyira a pulcsi miatt, hanem mert egy másik ajándékkal is készültem.
Olyan ajándékkal, amelyet egy üzletben sem lehet megvásárolni. Amit nem lehet kiharcolni, amiért nem lehet hisztizni és amit nem lehet kikényszeríteni magunkból.
De vajon tetszeni fog Nagyinak? Egyre hevesebben kalimpált a szívem.
Aztán amikor kihámozta a pulcsit a csomagolásból, egy levél pottyant az ölébe, amit gondosan elrejtettem a meleg pamutban.
Értetlenül nézett rám és már nyújtotta volna a levelet, amikor megnyugtattam, hogy bizony ez is az Ő ajándéka.
Nem tudom melyikünk volt izgatottabb, de ahogy rápillantottam a karácsonyfára, mintha elmosódtak volna a fények, annyira elérzékenyültem.
Nagyim remegő kézzel bontotta ki a levelet és alig hallhatóan, fátyolos hangjával olvasni kezdte.
" Kedves Nagyi!
Emlékszel, amikor még bizonytalanul lépkedtem? Te már akkor is botodra támaszkodtál, mégis, kézenfogtál és sétáltunk. Így visszagondolva elég viccesen nézhettünk ki. Már nem emlékszem, én támogattalak Téged, vagy Te engem, hogy el ne essünk. Arra viszont pontosan emlékszem, mennyire vigyáztunk egymásra! Folyton a lábaidat néztem és igyekeztem a Neked megfelelő tempóban haladni. Te pedig szorosan fogtad a kezem. Emlékszel még Nagyi? Én sohasem felejtem azokat a sétákat.
Vagy amikor átmentem Hozzád és Te almát ettél kenyérrel. Én is rögtön megéheztem. De nem volt semmi " modern" kajád.
- Nem baj!- válaszoltam. - A kenyér is jó lesz! Ültünk a konyhán és majszoltam az üres kenyeret.
- Ez nagyon finom volt! - mondtam és már mentem is. És valóban! Ma is úgy emlékszem, nagyon finom volt az a szelet üres kenyér.
Nagyi! Emlékszel, amikor 7-8 éves lehettem és Te beteg lettél? Anya készített Neked egy tálra gyümölcsöket, én meg ültem az ágyad szélén és etettelek.
-Látod angyalom, milyen szerencsétlen vagyok! - mondtad a könnyeidet nyelve.
- Te is megetettél engem, mikor kicsi voltam! Most én etetlek Téged! - mondtam felnőtteket meghazudtoló komolysággal és őszinteséggel. Te pedig Nagyi, lassan, de szorgalmasan nyelted a falatokat.
Emlékszel Nagyi? Mennyi történetünk van. Mennyi verset, mondókát tanítottál nekem, mennyit beszélgettünk.
De egy valamit sohasem mondtam Neked! Hogy mennyire hálás vagyok minden pillanatért, amit Veled tölthettem. Mindazért, amit megtanítottál nekem és azért a szeretetért, amit csak egy nagyszülőtől kaphat az ember.
Nagyi! Annyira hálás vagyok Neked azért, hogy most itt vagy velünk! Mert ha majd nem leszel, már a karácsony sem lesz olyan, mint most! Mert amíg itt vagy nekünk, addig kicsit úgy érzem magam, mint egy gyermek, aki megnyugvást talál ölelésedben és végtelen szeretetedben! "
...ijedten kaptuk fel fejünket, ahogy Nagyi elkezdett zokogni.
-Drága gyerekeim!- mondta alig hallhatóan!
-Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit kaphattam. Tudni, hogy ma is fontos vagyok és nem csak egy hasznavehetetlen öreg!!!
Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy talán minden karácsonykor ajándékozhatnánk családunknak, barátainknak egy olyan levelet, amelyben tudatjuk velük, mennyire fontosak számunkra! Mert körbeveheted magad drága ajándékokkal, ha egyedül állsz szenteste a karácsonyfa mellett, az egész nem ér semmit!!!
További bejegyzéseket találsz itt a blogon, vagy kövess Facebookon!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése