Saját Szemmel

Egy olyan mesét hoztam Nektek, amelynek bizonyos részei igaz történet alapján íródtak. Gyerekeknek, felnőtteknek, kutyabarátoknak!  Egyrészt tanulságos, másrészt egy-egy szép történet vagy mese felolvasása szenteste, meghittebbé varázsolja az ünnepeket! Üljetek le a karácsonyfa mellé és merüljetek el a kóbor kiskutya történetében! A KÓBOR KISKUTYA KARÁCSONYA   Bár a délutáni napsugarak kicsit átmelegítették, apró tappancsai már fáztak a hóban. Fáradt volt, mégsem akart megpihenni. Gyomra is jelezte, hogy jól esne néhány falat, de ameddig szeme ellátott, mindent hó borított.  -Ó, ha találnék legalább egy apró csontot... - álmodozott és egyre fürgébben kapkodta apró lábait. Ki tudja mióta kóborolt, de ahogy kezdett eltűnni a nap a horizonton, egyre inkább elhatalmasodott rajta a félelem.  Hol fog aludni, mit fog enni? Miközben ezen morfondírozott, egy tapsifüles száguldott el mellette szélsebesen.  - Hát te meg hova rohansz ilyen gyorsan? - kérdezte inkább magától...

...aztán Nagyinak is átnyújtottam az ajándékot. Szegény, mindig fázott. Biztos voltam benne, hogy a pihe-puha, meleg pulcsinak nagyon fog örülni...   Kedvesen és szeretetteljesen mosolygott rám, én pedig izgatottan vártam. Nem is annyira a pulcsi miatt, hanem mert egy másik ajándékkal is készültem. Olyan ajándékkal, amelyet egy üzletben sem lehet megvásárolni. Amit nem lehet kiharcolni, amiért nem lehet hisztizni és amit nem lehet kikényszeríteni magunkból.  De vajon tetszeni fog Nagyinak? Egyre hevesebben kalimpált a szívem. Aztán amikor kihámozta a pulcsit a csomagolásból, egy levél pottyant az ölébe, amit gondosan elrejtettem a meleg pamutban. Értetlenül nézett rám és már nyújtotta volna a levelet, amikor megnyugtattam, hogy bizony ez is az Ő ajándéka. Nem tudom melyikünk volt izgatottabb, de ahogy rápillantottam a karácsonyfára, mintha elmosódtak volna a fények, annyira elérzékenyültem. Nagyim remegő kézzel bontotta ki a levelet és alig hallhatóan, fátyolos hangjával olvas...

Mi lenne, ha az idei karácsony más lenne?    Egyáltalán akarjuk, hogy más legyen? Eljátszottam kicsit a gondolattal! A forgatókönyvet ismerjük! Évek óta így csináljuk!   Legalábbis a legtöbben. Heteken át agyalunk, kinek mit vegyünk. Na és miből?! Rohanunk az ajándékok után. Bevásárolunk, de nem ám egyszer! Tízedszerre is visszafutunk az üzletbe, mert még ezt, meg azt vennünk kell. Pedig ha őszinték akarunk lenni, már mindent megvettünk, ami igazán fontos. Aztán egyetlen este miatt egy hétre elegendő vacsorát készítünk. Romokban a konyha, na meg az idegeink. Kimerültek vagyunk, fáradtak, nyűgösek. Valahogy mindig szebbet és jobbat akarunk az előző karácsonynál! Mégis, évről évre azt érezzük, egyre inkább elveszíti valódi jelentőségét, lényegét  a karácsony. Hiába igyekszünk időt, energiát, pénzt nem sajnálva varázslatossá tenni, éppen a varázslat hiányzik belőle! Márpedig nekem kell ez a varázslat és azt hiszem neked is!  Ebben az évben egyébként is sok volt az ...