Saját Szemmel

Annyi minden van, amin változtathatunk, amit befolyásolhatunk, de van, ami fölött nincs hatalmunk.  Pontosan emlékszem még, milyen sokáig vágyakoztunk egymás után. Mintha nem is a mai rohanó világban élnénk, mintha tudatalattink is azt súgta volna, most ne rohanjunk, mert ez annál értékesebb kapcsolat. Vágyakoztunk, mégis át akartuk élni az ártatlan beszélgetések hangulatát. Manapság minden olyan gyorsan történik. Nincs idő ismerkedni, mindent akarunk és azonnal. De ez más volt.  Hosszú perceken át csak néztük egymást. Ez a fajta csend egyáltalán nem volt kellemetlen, vagy kényelmetlen. Nem volt zavaró. Nagyon is jól esett, megnyugtatott, mégis megdobogtatta szívünket. Őszinte pillanatok voltak, melyekből manapság nem sok akad. Ki tudja hányszor találkoztunk úgy, hogy randevúnk nem az ágyban végződött. Talán lelkünk is éhezett arra a szeretetre, amelyet oly nehéz megtalálni a mai világban. Mert szavaink sokszor hazudnak, nem tudjuk, nem merjük felvállalni önmagunkat. Szégyeljü...

  " - Én szabad vagyok." - halljuk sokszor a kijelentést, miközben fogalmunk sincs, mit jelent valójában szabadnak lenni! A szabadság érzésének semmi köze ahhoz, hogy párkapcsolatban élsz, vagy sem! Neked mit jelent a szabadság? Gondolkodtál már rajta? Egyáltalán eszedbe jut az érzés és ami mögötte van? Természetesen nem arra gondolok, hogy milyen érzés, amikor a jól megérdemelt éves szabadságodat töltöd. Hiszen a szabadság egy érzés, sőt, talán nézőpont kérdése, de semmiképpen sem arról szól, hogy éppen szingliként éled mindennapjaidat, vagy társként valaki oldalán. Egészen addig, amíg darabokra nem hullott az életem, fogalmam sem volt, mit jelent szabadnak lenni. Mert bizony hajlamosak vagyunk akkor is panaszkodni, amikor valójában nem is olyan rossz az életünk, így aztán sokan, sokszor gondoljuk, hogy nem vagyunk eléggé szabadok... Hosszú és fájdalmas folyamat volt, míg tudatosult bennem, hogy néha-néha már a testem fölött sem én rendelkezek. Nem élhetek úgy, ahogy szeretn...

  Vajon mire gondol most a másik? Te is tetted már fel a kérdést miközben átöleltek? Ha tudnád a választ, mit kezdenél a pillanattal? Jó volt hozzábújni, békésen elmerülni az érzésben, egyben egy olyan világban, amit előtte még nem ismertem. Nem azért mert még senki sem ölelt át, sokkal inkább azért, mert akár akartam, akár nem, karjaiban védtelenné, csupasszá vált a lelkem. Úgy éreztem megérkeztem, hogy most minden jó. Attól, hogy átölelt. Ahogy átölelt! Könnyűnek éreztem magam, nyugodtnak és békésnek. Eszembe sem jutott harcolni az egómmal, vagy akár magamra erőltetett szerepekben tetszelegni. Egyszerűen csak önmagam lehettem, hazugságoktól mentesen. Nem féltem megmutatni gyenge, esendő emberi mivoltom.  Nem kérdeztem mást is ölelt-e így, nem kérdeztem vajon meddig tart a pillanat, nem kérdeztem mire gondol. Miért tettem volna?  A világ talán végtelen, de benne az élet, a pillanat nem tarthat örökké.  Mi mégis, mindig beszélni akarunk, akkor is, amikor tudjuk, most...