Saját Szemmel

Amikor utazást, kirándulást tervezünk, gyakran eljátszunk a gondolattal, vidék, vagy inkább nagyváros legyen az úticél. Nem számít hova mész, az viszont igen, hogy mit vagy hajlandó észrevenni a téged körülvevő világból. Akár a vidéket kedvelők, akár a nagyvárosért rajongók táborát erősítjük, egy közös pont biztos van bennünk. Szeretünk új ingereket szerezni, új élményeket átélni.  Még akkor is, ha megtaláltuk azt a helyet, ahova évről évre szívesen visszatérünk, érdemes tartalmasabbá tenni nyaralásunkat, kirándulásainkat. Utazni nem csupán azért jó, hogy szép tájakat, épületeket láthassunk. Minél többször indulunk útnak, annál több esélyt kapunk, hogy életünket színesebbé tegyük. Megismerni történelmünket, múltunkat, fontos dolognak tartom, de legalább ennyire fontos, hogy megismerjünk másokat és önmagunkat.  Ha csak ész nélkül rohanunk azért, hogy minél több látnivaló beleférjen az időnkbe, értékes pillanatokról maradhatunk le.  Megfigyeltem, hogy egy-egy nyaralás, utaz...

  Vajon mire gondol most a másik? Te is tetted már fel a kérdést miközben átöleltek? Ha tudnád a választ, mit kezdenél a pillanattal? Jó volt hozzábújni, békésen elmerülni az érzésben, egyben egy olyan világban, amit előtte még nem ismertem. Nem azért mert még senki sem ölelt át, sokkal inkább azért, mert akár akartam, akár nem, karjaiban védtelenné, csupasszá vált a lelkem. Úgy éreztem megérkeztem, hogy most minden jó. Attól, hogy átölelt. Ahogy átölelt! Könnyűnek éreztem magam, nyugodtnak és békésnek. Eszembe sem jutott harcolni az egómmal, vagy akár magamra erőltetett szerepekben tetszelegni. Egyszerűen csak önmagam lehettem, hazugságoktól mentesen. Nem féltem megmutatni gyenge, esendő emberi mivoltom.  Nem kérdeztem mást is ölelt-e így, nem kérdeztem vajon meddig tart a pillanat, nem kérdeztem mire gondol. Miért tettem volna?  A világ talán végtelen, de benne az élet, a pillanat nem tarthat örökké.  Mi mégis, mindig beszélni akarunk, akkor is, amikor tudjuk, most...

Mindannyian találkoztunk már az érzéssel, amikor fáj az emlékezés. Néha bizony éveken át nem tágít ez az érzés. Miért hagyjuk elmúlni a jelen pillanatait, a múlt fájdalmai miatt? Miért fáj az emlékezés? Van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb sors jutott. Bármelyik tábort erősíted, te is elmondhatod, hogy vannak szép emlékeid. Talán abban is egyetértünk, hogy többször, vagy kevesebbszer, de ezek az emlékek bizony eszünkbe jutnak. Ezzel nincs is semmi baj! Mi mást kezdhetnénk egy emlékkel, mint, hogy eszünkbe jut. Persze azon kívül, hogy tanulunk belőle. Vagy nem! Mert ilyen is van. A probléma sokkal inkább az, amikor folyton a múltban élünk. Naponta emlékeztetjük magunkat, hogy szép volt, jó volt, boldogító, felemelő, vicces, vagy éppen romantikus és sorolhatnánk tovább.  Aztán persze nem értjük, most miért nem lehet olyan, mint 2 hónappal, vagy 5 évvel ezelőtt. Pedig lehet! Csupán a jelenre kellene koncentrálni, nem a múltra! Ne várjuk, hogy pontosan az fog velünk történni, hog...