Miért érdemes Vaskeresztest felvenni a bakancslistánkra? - mutatjuk.

Az utazás lényege nem a megtett kilométerekben rejlik, sokkal inkább abban, amit látunk, tapasztalunk. Így fordulhat elő, hogy miközben távoli helyekre vágyunk, a saját környékünket, megyénket sem ismerjük.

Bár ezen a hétvégén Burgenlandban kirándultunk, nem ragaszkodtunk szigorú tervekhez. Néha bizony nagyon jól jön, ha rugalmasak vagyunk, hiszen a váratlan helyzetek nem feltétlenül rosszak.

Így történhetett, hogy bár Vaskeresztes nem szerepelt a terveink között, legfeljebb egy kávézás erejéig, mégis az itt töltött néhány óra adta a hétvége javát.

A Vas-hegy lábánál, Szombathelytől mindössze húsz kilométerre, az osztrák-magyar határnál található, ahol már a vaskorban is település volt. A falut a trianoni békeszerződés értelmében Ausztriához csatolták, majd 1922-ben a Népszövetség Tanácsa Magyarországnak ítélte.

Mi a szőlőhegy felé vettük az irányt, ahol már a kelták is szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A Vas-hegyen található termőhely egyébként a Soproni Borvidék része. 

Itt sétálgatva, a borospincék látványa, a táj, ami elénk tárult, teljesen elvarázsolt. Hiszem, hogy minden helynek egyedi energiája van, éppen ezért, már az első pillanattól kezdve azt éreztem, itt az ember teljesen ellazulhat, feltöltődhet.

Na de eredetileg azért álltunk itt meg, hogy igyunk egy kávét, ennek helyszínéül pedig a Judit Borosházat választottuk. 

Judit és Kinga immár harminc éve fogadja a vendégeket. Még el sem döntöttük, hol foglaljunk helyet, a borosház előtt, ahonnan belátni az egész környéket, a kellemesen hűvös épületben, vagy hátul a szőlőültetvény mellett, Judit már fel is ajánlotta, hogy tegeződjünk. 

Néhány perc múlva Judit lánya, Kinga is megérkezett, akinek szép és különleges alkotásait meg is tekinthetjük az alsó szinten.

Végül a hangulatos panoráma mellett döntöttünk és a borosház előtti asztalok egyiknél foglaltunk helyet. A kávé isteni finom volt, gyanítom Judit a hihetetlenül pozitív energiájából is csempészett bele.

Annak ellenére, hogy nem mi voltunk az egyetlen vendégek, itt mégis időt szánnak minden betérőre. Anya és lánya úgy beszélgettek velünk, mintha régi ismerősök lennénk. Nyoma sincs modorosságnak, megjátszott udvariasságnak. Egyszerűen ilyen csupaszív emberek. 

Annyira elvarázsolt bennünket a hely hangulata, hogy észre sem vettük a lépcső mellett magasodó tulipánfát, amire Judit hívta fel a figyelmünket. S ez bizony nem magnólia, amit sokan tulipánfaként emlegetnek, hanem valóban tulipánfa. Kinga mutatja a virágokat, mi pedig nem győzünk csodálkozni. 

Ahogy beszélgetünk, a vendégek egyre csak gyűlnek, így ideje elköszönnünk. Úgy búcsúzunk, mint régi jó barátok és megígérjük, még a nyáron visszatérünk. Talán mondanom sem kell, hogy nehezen vettük rá magunkat utunk folytatására.

Amiben viszont biztosak vagyunk, hogy nem csupán a helynek, de Juditnak és Kingának is olyan energiája, kisugárzása van, ami teljesen feltölti az embert. 

Nehéz ezt elmagyarázni, inkább menjetek és tapasztaljátok meg!

Szerző: Szellő Mónika 

Fotók:   Szellő Mónika 

2023.05.28.