Mindig csak egyetlen percet szeretnénk még...

Annyi minden van, amin változtathatunk, amit befolyásolhatunk, de van, ami fölött nincs hatalmunk. 

Pontosan emlékszem még, milyen sokáig vágyakoztunk egymás után. Mintha nem is a mai rohanó világban élnénk, mintha tudatalattink is azt súgta volna, most ne rohanjunk, mert ez annál értékesebb kapcsolat.

Vágyakoztunk, mégis át akartuk élni az ártatlan beszélgetések hangulatát.

Manapság minden olyan gyorsan történik. Nincs idő ismerkedni, mindent akarunk és azonnal. De ez más volt. 

Hosszú perceken át csak néztük egymást. Ez a fajta csend egyáltalán nem volt kellemetlen, vagy kényelmetlen. Nem volt zavaró. Nagyon is jól esett, megnyugtatott, mégis megdobogtatta szívünket. Őszinte pillanatok voltak, melyekből manapság nem sok akad.

Ki tudja hányszor találkoztunk úgy, hogy randevúnk nem az ágyban végződött. Talán lelkünk is éhezett arra a szeretetre, amelyet oly nehéz megtalálni a mai világban.

Mert szavaink sokszor hazudnak, nem tudjuk, nem merjük felvállalni önmagunkat. Szégyeljük, hogy igenis kell a szeretet és nem csak a test.

Talán az együtt töltött percek idején, amikor csak némán elvesztünk egymás tekintetében, valóban önmagunk lehettünk, kiszakítva magunkat a valóságból.

Abból az érdekkel teli világból, amelyben mindannyian élünk. Ahol nem a szív szava az úr.  Ahogy átöleltük egymást, úgy éreztük, ott vagyunk, ahova mindig is vágytunk.

Minden alkalommal, amikor összebújtunk, ahogy egymásra néztünk, megállítottam volna az időt. Nem gondoltam sem múltra, sem a jövőre. Talán ilyen az, amikor a lelkek találkoznak.

Nekünk sikerült. Átélhettük. 

Milyen sokszor kértem a sorstól, hogy csak még egy percet adjon nekünk, hiszen mindig, mindannyian azt szeretnénk. Időt.

Csak még egy percet.....de el kell fogadnunk, ha nincs tovább. Mert nem lehet miénk a mindenség, az örökké. 

Vállaljuk fel érzéseinket, harcoljuk azért, aki fontos, hogy ne kelljen többé azt éreznünk,

CSAK MÉG EGY PERCET SZERETNÉNK!

Fotó: Pixabay