Vidék, vagy nagyváros? Nem számít, csak kérdezz és figyelj!

Amikor utazást, kirándulást tervezünk, gyakran eljátszunk a gondolattal, vidék, vagy inkább nagyváros legyen az úticél. Nem számít hova mész, az viszont igen, hogy mit vagy hajlandó észrevenni a téged körülvevő világból.

Akár a vidéket kedvelők, akár a nagyvárosért rajongók táborát erősítjük, egy közös pont biztos van bennünk. Szeretünk új ingereket szerezni, új élményeket átélni. 

Még akkor is, ha megtaláltuk azt a helyet, ahova évről évre szívesen visszatérünk, érdemes tartalmasabbá tenni nyaralásunkat, kirándulásainkat.

Utazni nem csupán azért jó, hogy szép tájakat, épületeket láthassunk. Minél többször indulunk útnak, annál több esélyt kapunk, hogy életünket színesebbé tegyük.

Megismerni történelmünket, múltunkat, fontos dolognak tartom, de legalább ennyire fontos, hogy megismerjünk másokat és önmagunkat. Ha csak ész nélkül rohanunk azért, hogy minél több látnivaló beleférjen az időnkbe, értékes pillanatokról maradhatunk le. 

Megfigyeltem, hogy egy-egy nyaralás, utazás alkalmával, szinte mindenki a top látványosságok után lohol és nem tovább. Pedig a valóság a turistaövezeten túl vár ránk.

Merjünk elvegyülni a helyiek életében. A luxus szállodák, csili-vili éttermek, múzeumok a való életnek csak egy részét tükrözik, mi pedig elhisszük, hogy ez a valóság, mert ezt akarják láttatni velünk. 

Beszélgessünk! Szerintem ez az egyik titok. Figyeljünk! Ez a másik. 

Ha így teszünk, más emberként fogunk hazatérni.

Amikor beléptem egy helyi ajándékboltba, első ránézésre egy sznobnak tűnő hölgy állt a pult mögött. Ez az a pont, amikor a legtöbben gyorsan vásárolnak valamit, vagy úgy tesznek, mintha körülnéztek volna harminc másodperc alatt és már futnak is ki a friss levegőre. Én nem tettem. - Milyen a szezon? - kérdeztem a hölgyet. Egy ártatlan kérdés, nem több és körülbelül negyed óra beszélgetés után nem csupán egy új bögrével távoztam, de sok hasznos információval is. Olyanokkal, amelyekről az utazási oldalakon, prospektusokban nem olvashatunk. Sőt, képzeljétek, a hölgy egyáltalán nem volt sznob, csak mi ítélkezünk folyton, mert lusták vagyunk kommunikálni!

Egy másik utazásom alkalmával úgy tűnt, az egész város maga a luxus. Tisztaság, virágözön a parkokban, csupa jólöltözött, éves szabadságát töltő, kikapcsolódni vágyó ember minden korosztályból. Buli mindenhol, éttermek, kávézók tekintetében bábeli zűrzavar. Aztán azon a bizonyos turistaövezeten túl, ahova kíváncsiságom vezetett, a város szélén düledező házak, szakadt nadrágban az árokban játszó gyerekek, a törött ablaküvegen át kiszűrődő zene és kutyaugatás kórusban...Luxus és nyomor keveredése. Mégis, van aki csak egyiket hajlandó észrevenni, miközben a másik ugyanúgy az élet része.

A szálloda recepciósa sem nyelt karót, még akkor sem, ha minden alkalommal ezt a benyomást kelti, amikor bejelentkezünk. - Ön volt már szabadságon idén? - kérdeztem, amíg vártam, hogy elkészüljön a szobám. Így derülhetett ki, hogy imád horgászni, s bizony szabadnapjain gyakran olajos a keze, mert amolyan ezermester típus, aki mindent megjavít odahaza, még a fűnyírót is. 

Rengeteg ilyen sztorim van, és hiszitek, vagy sem, ezek számomra legalább akkora értéket képviselnek, mint egy látványosság. Sok-sok ember történetét hallgattam végig, amelyekből kiderült, még mindig hajlamosak vagyunk első benyomás alapján ítélni. 

Ha van bátorságunk kérdezni, beszélgetni, olyan emlékekkel, információkkal gazdagodunk, amit ebben a pillanatban nem is gondolnánk. Akár a helyi szokásokról, a régi időkről, egy adott településen élő emberek mindennapjairól. Ismeretségeket köthetünk, barátságok alakulhatnak. 

Jobban megismerjük önmagunkat is. Szélesedik látókörünk, elfogadóbbá válunk. Sok esetben önzetlenül segítünk, vagy éppen nekünk segítenek számunkra vadidegen emberek. 

Közvetlenebbnek, kedvesebbnek érezzük magunkat. Ezek mind-mind pozitív irányba terelik gondolatainkat, lelkiállapotunkat és egy igazán tartalmas, emlékezetes utazásról fogunk hazatérni. 

Nem számít, hogy vidéken, vagy nagyvárosban járunk. Bárhol előfordulhat, hogy olyan emberbe botlunk, aki egyáltalán nem óhajt beszélgetni velünk, vagy éppen útba igazítani bennünket. Mégis, személyes tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy eddig bárhol jártam, akár idegen országban is, az emberek sokkal barátságosabbak, mint gondolnánk.

Néha csak annyi kell, hogy merjünk kérdezni, beszélgetést kezdeményezni. Ha legközelebb utazol, tegyél egy próbát!

Szerző: Szellő Mónika

Fotók: Pixabay