Miért viselkedünk úgy a természetben, mint aki nem épelméjű?


 Intelligens élőlényeknek tartjuk magunkat, s ha valaki ezt megkérdőjelezné, azonnal megsértődnénk. Mégis azt kell mondanom, van mit tanulnunk és átgondolnunk, hogy ne úgy viselkedjünk a természetben, mint aki nem épelméjű!



Ha megkérdezik tőlünk, szeretjük-e a természetet, talán kivétel nélkül azt válszoljuk, hogy igen. Még azok is, akik egyébként szívesebben töltik szabadidejüket a városban.

Amit viszont szinte soha, senki nem kérdez meg tőlünk, hogy nálunk miben, vagy hogyan nyilvánul meg ez a szeretet és tisztelet?! E kérdés hallatán lázasan dolgozni kezd az agyunk, majd büszkén rávágjuk: - Hát nem szemetelünk!

Valóban? Ennyi lenne az egész? Sajnos sok esetben igen. Nyugodtan dőlünk hátra, hiszen mi egy papírzsebkendőt sem ejtettünk el, szóval biztos, hogy a természetvédők táborát erősítjük.

Igen, valóban ez a természet felé irányuló tiszteletünk első lépése, amit jobb esetben már gyermekkorunkban megtanultunk. Ez azonban nem elég.

Mi emberek még mindig abban a tudatban élünk, hogy a természet van értünk, miközben kötelességünk lenne vigyázni mindarra, ami körülvesz bennünket!

Mindent, ami az élethez szükséges, a természetből vesszük el, ennek jelentősége valahogy mégsem rögzül az agyunkban! Legfeljebb akkor, amikor a médián keresztül látunk, hallunk, olvasunk, vagy ami még rosszabb, átélünk valamilyen természeti katasztrófát!

Mert az emberek nagy részében csak ilyenkor tudatosul, milyen kicsik, milyen gyengék, milyen kevesek vagyunk a természet erejével szemben! Mégsem vigyázunk rá!

De mégis mit tehetnék? Merül fel bennünk a kérdés. Az biztos, hogy a természet tisztelete, védelme nem merülhet ki abban, hogy nem szemetelünk!

Kirándulásaim során gyakran fül-és szemtanúja vagyok annak, hogy az emberek úgy viselkednek az erdőben, mezőn, természetvédelmi területen, mint aki nem épelméjű. Ez most keményen hangzik, ugye?

Pedig így van! 

Nem tudnak halkan beszélgetni, ordítoznak, kiabálnak, megzavarva ezzel az ott élő állatok életét, nyugalmát. Gondoljunk csak bele! Nyilván mi is sokkot kapnánk, ha valaki egyszercsak berontana az otthonunkba és kiabálva, törve-zúzva végigszáguldana a lakáson! S ha ezt napi szinten elszenvednénk, vajon mennyire éreznénk magunkat biztonságban?



Sokan letörnek egészséges ágakat, azzal csapkodva maguk előtt, mellett a  növényeket. Eszükbe sem jut, hogy azoknak a virágoknak hónapok, a fáknak évek kellettek a fejlődéshez, növekedéshez. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a növényekben az utánuk érkező kiránduló is szeretne gyönyörködni.



Miért kell letépkedni a virágokat? Azért, hogy otthon még egyetlen napig a lakás díszei lehessenek? Miközben a természetes élőhelyén még akár napokig, hetekig megcsodálhatná az arra járó.



Aztán bátorkodom megkérdezni, mégis mit gondolunk, miért vannak a kijelölt útvonalak? Azért mert valaki valamikor unatkozott és épített egy utat?

A nem épelméjű viselkedés egyik megnyilvánulása az is, hogy sokan, legyen akár gyerek, akár felnőtt, mennek össze-vissza, letérve az útról. Ezzel tönkretéve védett és nem védett növények sokaságát. 



Jegyezzük meg, hogy az erdőkben, természetvédelmi területeken található utak rendeltetése nem csupán annyi, hogy ne tévedjünk el! Maradjunk az úton és ne tapossuk le a növényeket!

Persze kitérhetnénk arra is, hogy miért nézik még mindig sokan szemétlerakó helynek az erdőket, mezőket, mégis ezzel az írással arra szerettem volna rávilágítani, hogy tanuljuk meg végre tisztelni és becsülni azt, ami körülvesz bennünket!

 Ne viselkedjünk úgy a természetben, mint aki nem épelméjű!


Szerző:  Szellő Mónika

Fotó:   Pixabay



  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A PIACOZÁS VALÓBAN BOLDOGÍT? MIÉRT KELLENE GYAKRABBAN PIACRA JÁRNUNK?

Szigetköz - Földi paradicsom az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna ölelésében

VALÓDI KINCS A KERTBEN! MUSKOTÁLYZSÁLYA