ÍGY LOPTA BE MAGÁT A SZÍVEMBE KŐSZEG
Bár az események nem mindig alakulnak a tervek szerint, nem kell rögtön kétségbe esni! Hiszen éppen egy ilyen nem várt fordulat miatt lopta be magát Kőszeg a szívembe.
Eredetileg munkaügyben utaztam volna Kőszegre. Egy részem örült, hiszen iskolás koromban jártam utoljára ebben a kisvárosban, másik részem viszont szomorú volt, hogy ez a nap csupán a munkáról fog szólni. Mivel aznapra semmi egyebet nem terveztem, tehát nem kellett sietnem, úgy döntöttem vonattal utazok. Legalább az illúziója legyen meg a kirándulásnak!
Reggel aztán izgatottan ugrottam fel a vonatra. Munka ide, vagy oda, mégiscsak győzött a jókedv, az utazás öröme. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy osztálykiránduláson. Ami most persze egyszemélyesre sikeredett.
Félúton aztán megcsörrent a telefonom. Az illető, akivel találkoznom kellett volna, sűrű bocsánatkérés közepette közölte, hogy sajnos a megbeszélést el kell halasztanunk, ugyanis a felesége már a szülőszobában van és apás szülést terveztek.
Persze, hogy megértettem, hiszen én is anya vagyok. Attól még, hidd el, nem ugráltam örömömben! Ott ültem a vonaton és "robogtam" Kőszeg felé. Félúton mégsem ugorhatok ki.
Szóval így érkeztem meg a vas megyei kisvárosba.
Leszálltam a vonatról és még mielőtt feltehettem volna magamnak a kérdést, hogy merre tovább, megpillantottam a centrum irányát jelölő táblát. Így hát elindultam.
Nem mondanám, hogy nagy zsüzsgés volt a városban, de nem is bántam. Ami viszont feltűnt, hogy nem rohantak annyira az emberek. Mintha mindenki ráérősen sétálgatott volna. Vagy csak nekem tűnt úgy, nem tudom.
Ami szintén meglepett, hogy Kőszeg levegője sokkal frissebb, mint úgy általában a városi levegő. Ez meg azért volt számomra vicces, mert egyébként falusi lány vagyok. Tehát különbséget tudok tenni az igazi friss levegő és a "nyomott városi szag" között.
Olyan izgatott voltam, mint egy gyerek. Mindent hosszasan megbámultam és élveztem, hogy felfedezhetem a várost. Miután már vagy 2 órája sétálgattam, naná, hogy megéheztem.
Találtam egy igazán hangulatos éttermet, ahol bevágtam egy jó adag "marhapörit" galuskával. Isten ments, hogy fényezzem az éttermet, de ez valóban nagyon fincsi volt.
Ebéd után aztán leültem a főtéren. Egyszerűen csak nézelődtem.
Rendeltem egy kávét és fel sem tűnt, hogy perceken át a galambokat bámultam. Na nem azért, mert még sohasem láttam galambot. Talán inkább az lehetett az oka, hogy Kőszeg valahogy engem is lelassított. Nem éreztem úgy, hogy bárhova is sietnem kellene.
Miután a főtéren már eleget bámészkodtam, megnéztem a Jurisics-várat. Még mindig nem éreztem késztetést arra, hogy hazafelé vegyem az irányt. Így aztán még egy bő órát, vagy többet sétálgattam. "Felfelé" vettem az irányt, ami aztán egészséges mértékben le is fárasztott. Hú, ezt nagyon szépen megfogalmaztam. Magyarul, kiköptem a tüdőmet.
A vasútállomásig vezető utat, kicsit már tempósabban tettem meg. Nem akartam lekésni a vonatot. Szerintem hazáig látható volt a mosoly az arcomon. Régóta nem éreztem ilyen jól magam. Könnyűnek, gondtalannak, szabadnak.
Valójában semmi extrém dolgot nem csináltam, mégis, ennek a kisvárosnak a hangulata teljesen magával ragadott. Talán tényleg igaz, hogy a váratlan helyzetek, néha bizony emlékezetes pillanatokat szülnek. Sikerült teljesen kikapcsolódni, feltöltődni. Azt hiszem kimerem mondani, hogy boldognak éreztem magam. Az biztos, hogy Kőszeg belopta magát a szívembe!
Facebookon is megtalálsz!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése