RÁNK MOSOLYOGNAK ÉS ELHISSZÜK, HOGY SZERETNEK
NE LEGYÉL MÁR NAÍV, VEDD ÉSZRE MI ZAJLIK KÖRÜLÖTTED ÉS SZELEKTÁLJ!
Normális esetben, normális családban olyan nevelést kapunk, mely szerint legyünk jók, segítőkészek, kedvesek....
Nem csupán gyerekként, de felnőtt éveink alatt is igyekszünk ennek megfelelően viselkedni az emberekkel.
Ha ránk mosolyognak, elhisszük, hogy szeretnek!
Aztán egy szép nap rájövünk, valami nem stimmel. Az életünk nem éppen abba az irányba halad, amerre kellene! Nem azt kapjuk, amit adtunk. Csalódunk barátnak hitt emberekben, szerelemnek képzelt kapcsolatokban.
De vajon mi történt?
Hiszen mi jók voltunk. Nem bántottunk senkit. Igyekeztünk mindig segíteni. Mégis, egyre gyakrabban érezzük magunkat megbántva, elhagyagolva, vagy éppen megalázva. Egyre kevesebb mosolyt kapunk vissza. Az évek múlásával barátaink száma csökken, a csalódások viszont emelkedő tendenciát mutatnak.
Ilyenkor aztán nem értjük mi történt.
Naná, hogy magunkat hibáztatjuk! Hiszen ránk mosolyogtak, tehát szeretnek. Akkor biztos valamit elszúrtunk, nem figyeltünk eléggé a másikra. Ilyen, vagy hasonló téves gondolatokkal gyötörjük magunkat.
Innentől kezdve aztán több időt és energiát szentelünk a másikra. Ha lehet mégjobban ragaszkodunk hozzá. Megtesszük amit kér, akkor is, ha számunkra az nem igazán kényelmes. Aztán kialakul az a bizonyos ördögi kör. Minél többet adunk, annál kevesebbet kapunk.
Előbb, vagy utóbb, de egyszer elérkezik életünkbe az a pont, amikor azt mondjuk, elég! Fogalmunk nincs mi volt a probléma, de nem akarjuk már őt. Sem a hamis barátot, sem a hamis szerelmet.
Az élet megy tovább. Új emberek érkeznek az életünkbe és ránk mosolyognak. Mi pedig ismét ragyogunk, mert elhisszük, hogy szeretnek bennünket.
Amikor aztán újra és újra azon kapjuk magunkat, hogy már megint nem számíthatunk senkire, hogy megint egyedül maradtunk, akkor ideje elgondolkodnunk!
Rossz emberek lennénk? Nem! De, hogy buták és naívak vagyunk, az biztos! Miért? Mert magunkból indulunk ki. Úgy gondoljuk, minden ember jó. Na meg azt is, hogy ha mindig, mindenkinek a kedvében járunk, attól sokkal jobb emberek leszünk. Pedig az élet nem így működik!
Természetesen legyünk jó emberek, de ne feledkezzünk meg önmagunkról sem! Értsük meg végre, nem azért fognak szeretni bennünket, mert mások kedve szerint formáljuk személyiségünket, viselkedésünket!
Meg kell tanulnunk szeretni és tisztelni magunkat! Nem lehetünk annyira naívak, hogy csupán azért, mert valaki ránk mosolyog, elhisszük, hogy szeret bennünket! Nem lehetünk ennyire kiéhezve a szeretetre! Ha mégis, azt pontosan azért van, mert olyan emberekhez ragaszkodunk, akiktől nem kapunk valódi szeretetet!
Örökös bólogatás helyett mondjunk nemet! Attól még, hogy van saját véleményünk és akaratunk, ugyanúgy szerethetőek vagyunk. Sőt! Mások szemében is értékesebbek leszünk, ha kimondjuk a véleményünket. Hiszen ha nekünk mindig, minden jó úgy, ahogy van, akkor senki nem fog tisztelni bennünket. Becsapnak, megaláznak, elhanyagolnak, mert tisztában vannak vele, mi akkor is ott leszünk és szeretni fogunk.
Szóval állj meg egy pillanatra és analizáld kicsit a kapcsolataidat! Rögtön rájössz, ki az, aki ad és ki az, aki csupán elvesz. Ne legyél naív! Szelektálj! Minden olyan kapcsolatot, amely lehúz, amely csak elveszi az energiádat! Ne dőlj be minden mosolynak!
Tiszteld önmagad és mások is tisztelni fognak!
Kövess facebookon is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése